A tartalom megtekintéséhez flashplayer szükséges / Nem elérhető a tartalom

Üvegzseb
Üvegzseb törvény - A közérdekű adatok közzétételéről

Tisztelt Látogató!
 
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásai értelmében az államháztartás alrendszereihez tartozó szervek közzéteszik:
  • a 2004. január 1-ét követően általuk nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevét, a támogatás célját, összegét, valamint a támogatási program megvalósításának helyét;
  • a humánszolgáltatásokat ellátó szervezeteknek és személyeknek nyújtott támogatások kedvezményezettjeinek megnevezését, a támogatás célját, összegét, a 2003. évre visszamenőleg;
  • a 2004. január 1-ét követően általuk kötött, nettó ötmillió forintot elérő, vagy azt meghaladó értékű, árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó szerződések megnevezését, tárgyát, a szerződést kötő felek megnevezését, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változását;
  • az elemi költségvetésük elfogadását követő 30 napon belül a költségvetési alapokmányukat (évente),
  • alapító okiratukat 2004. január 1-től;

Fonyód Kistérség Többcélú Társulása Alapító okirata (Társulási Megállapodás). Letöltéshez katt ide!

Fonyód Kistérség Többcélú Társulása Szervezeti és Működési Szabályzata. Letöltéshez katt ide!

Fonyód Kistérség Többcélú Társulása nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy meghaladó értékű szerződései Letöltéshez katt ide!

Fonyód Kistérség Többcélú Társulása által támogatott társadalmi szervezetek Letöltéshez katt ide!

Fonyód Kistérség Többcélú Társulása 20__. évi költségvetési előirányzata Letöltéshez katt ide!

feltöltés folyamatosan!

Programok
<<< 2010.
Szeptember
>>>
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Hírek

Események

Újdonságok

Közlemények

Felhívások

Bejelentkezés
Azonosító: 
Jelszó: 

Vendégkönyv

Copyright © 2008 Fonyód Kistérség Többcélú Társulása honlapja. Minden jog fenntartva!